Sokan azt hiszik, a felnőttnek az a dolga, hogy megtanítsa a gyerekeknek, milyen a világ. Pedig ez nem így van. A gyerek nagyon jól megtanulja, hogy milyen, nekünk csak az a feladatunk, hogy megteremtsük számára a lehetőséget erre. Hogy elévigyük, amit megvizsgálhat, magáévá tehet. Ha készen tálaljuk a saját tapasztalataink szülte véleményünket, a szubjektív igazságunkat, csak megfosztjuk Őket a megismerés lehetőségétől. Kioltjuk a tudásszomjukat, és a lelkesedésüket. A gyerekek csak látszólag vágynak a kész válaszokra, ha nem hagyjuk Őket ellustulni, sokkal többre értékelik azt, ha teret kapnak a tapasztalásra. Sőt, igazán azt tudják csak integrálni, amihez saját élményük fűződik. Azt nem felejtik el soha, és amikor majd kell, kreatívan tudják azt használni.
Az én gyerekkorom más szellemiségben telt. Nagyon sok szeretetet kaptam, és nagyon vigyáztak rám. Talán túlságosan is. Azt akarták a rólam gondoskodó felnőttek, hogy a lehető legkevesebb fájdalom és csalódás érjen, és hogy minél kevesebb nehézséggel kelljen megbirkóznom. Féltettek és óvtak. Ez tök természetes persze, én mégis úgy érzem felnőttként, hogy ez rengeteg mindenben korlátoz. Több generációs családban éltünk, 3 felnőtt jutott 1 gyerekre. És a felnőtteknek mindíg megvolt a pontos elképzelése arról, fogy mit hogyan csináljunk, hogyan a LEGJOBB. A lehető legtöbb információt át akarták adni a világról, ahogyan általában a szülők manapság is. Megtanítottak egy csomó mindenre, amiket ma is tudok, de nehézségbe ütközöm, ha ezzel a tudással a változó világhoz akarok alkalmazkodni. Lehet, hogy jobb lett volna, ha hagynak akkor megküzdenem az akkori nehézségekkel, mert nem csak a végeredményt, de az odavezető utat is megismertem volna. És sokat tanulhattam volna a tévutakból, bukásokból is.
Az én gyerekeim is többgenerációs családban növekednek. Rengeteg előnyét érezzük ennek, én hiszem, hogy ettől Ők érzelmileg sokat gazdagodnak, de napi szinten van a generációk között nézeteltérés gyermeknevelés témakörben. Hogy ki mit enged(ne) meg, milyen egy "normális" gyermeki viselkedés, mi várható el egy 3 vagy 5 évestől. Látom, milyen fontos erről nekünk felnőtteknek folyamatosan beszélgetnünk. Szinte lehetetlen, hogy teljesen megértsük egymást, de kompromisszumokat kell kötnünk. Ezt csak úgy lehet, ha mi szülők folyton mérlegeljük, mivel jár jobban a gyerek. Lehet, hogy érdemes engednünk az elhatározásunkból, ha ezzel megkíméljük Őt attól a feszült légkörtől, ami a generációk közti konfliktust kíséri.
A gyermek az élete első 7 évében másolással tanul. Utánozza a felnőtteket, főleg azokat, akik körülveszik, akikhez érzelmileg kötődik. Ezért is tart elénk olyan tiszta tükröt, mint senki más. Könyörtelenül visszatükrözi a hibáinkat is, viselkedésével folyamatosan arra sarkall, hogy vegyük észre, mit csinálunk rosszul, és javítsuk ki! Ha a fiúkkal megélünk egy konfliktust, és én rém hülyén reagálok, később (vagy már akkor, mikor kimondom) általában felismerem és megbánom. De tuti, hogy már másnap alkalmat adnak rá, hogy gyakoroljam a megoldási alternatívákat. A legjobb tanítóink, ebben biztos vagyok.
Most, hogy a gazdasági helyzet romlása miatt a családunk (mint legkisebb közösségi egység) tagjaival egyre inkább egymásra leszünk utalva, fontos, hogy megpróbáljunk érdemben beszélgetni. Nem csak úgy el egymás mellett, szajkózva a magunkét. Remélem megtalálom a megfelelő hangot, mert az nekem elég nehéz... Szeretnék rugalmasabb lenni, és úgy viszonyulni az emberekhez, hogy az a gyermekeim számára példaértékű legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése